Quote by Áron Tamási

“Ott ül a két férfi, egy-egy csutakon, a tűz mellett. Rágyújtanak, s nézik a nyújtózkodó lángot,melynek kecses hajlatai alatt néha nagyokat roppanva sírdogál a fa. Ülnek és várnak. Hátuk mögött a csikó vidám és folytonos hersenéssel eszi a sarjút; a két kutya néha nagyokatszusszan, s olykor egymásra veti a szemét, de megcsillapodtak immár, mert nem mutatják azínyüket sem. A bojtár szétvetett lábakkal alszik, a kaliba tetejéről nagy cseppek pottyannak ahasára. A felhők szakadoznak. Éjfél is elmúlhatott már. - Mit szeretnél? - kérdi az öreg. - Fiút - mondja Benke. Bólogat az öreg, de nem szól. Rápillant Benke, de nem tudja eldönteni, hogy a kívánság vajontetszik-e, vagy nem tetszik a vénembernek. Mély és rejtelmes az ilyen öreg arc; rajta azindulatok bölcsességgé száradtak már, ahogy a sarjú szénává szárad egyszer. - Hát nem jobb a fiú? - kérdi Benke. - A szülőnek talán - mondja az öreg. A hold növekvő sarlója, ártatlan hetykeséggel, előtűnik az égen. A fák lassan felmerülnek az éjisötétből. - Nem a szülőé a gyermek? - kérdi Benke. - Mondják - szól az öreg. - Csak mondják?- Igen, csak mondják. Mert a gyermek valójában a világé. A világban pedig baj van. Sok baj. Aférfiak okozzák majd valahányat. Mert a férfiak a napot és a csillagokat akarják, s ágaskodólábuk alatt romlik a föld. Pedig itt élünk a földön, mert ez az ember hazája. S ha ez a mihazánk, áldás kell nekünk rajta. Víg öröm, melegség és mosolygó gyümölcsök. Elhallgat az öreg, s a derengés fátyla alatt harmat gyűl a szemében. - Leány kell a világnak! - mondja végre. Benke küszködik magában. Nem tudja, hogy miért, de jólesnék, ha sírni tudna. De nem tud. A tűz világlik; s a hold, mint egy cseperedő kislány, mosolyog. Várnak.Végre mozgás hallik a házacska felől, majd Illa néni ujjongva kiáltja, hogy leányka született. Ahírre boldogság önti el az öreg arcát; Benke pedig felkapja riadtan a fejét, majd megerednek aszeméből végre a könnyek. - Ne sírj, hécskám! - szól kedvesen az öreg. - Nem sírok! - mondja Benke. S felugrik menten, és szaladni kezd a ház felé. Nem sántít semmit, amennyire látni lehet a hajnali derengésben; csak szaladva fut, mint akinagy rettenetben van, vagy megindító boldog örömben. A tűz feje fölött az öreg mosolyogvanéz utána, s ahogy a szeme egyre messzebbre követi, boldogan veszi észre, hogy az ég aljánmegmozdul a fény. Feláll. Gyermeki örömmel nézi a májusi pirkadatot, és tiszta szívét elönti a hit, hogy talán mégisboldog lesz a világ”

Quote by Áron Tamási