“Eszembe jut, ahogy megpendítette ezeket a mi tragikus bohózatba illő hadüzeneteinket - például az oroszoknak meg az amerikaiaknak. Hogy azt hitték a politikusaink, elég csupán hepciáskodva hadat üzenniük, a győzelmet meg majd vívják ki nekünk ezek a szorgos németek. És a dolog csak húzódik, nyúlik a végtelenségbe. Meddig kell ezt még bírni, Artúr?, kérdi Heltai. Meddig kell bírni még a zsidóságot, a hideget, az éhezést, az elsötétítést, a bombázást, a hajléktalanságot, a munkátlanságot, a szegénységet, a betegséget meg a poloskát? És mindezt csak azért, mert - pusztán a németek iránti udvariasságból - megüzentük Amerikának és Oroszországnak a háborút. A háború pedig nem üzent vissza, hanem személyesen idejött. Senki sem gondolt arra, hogy ez lehetséges lesz. Mindenki azt hitte, hogy ezt a németek elintézik, ők harcolnak majd, mi pedig a tribünről, páholyból drukkolunk nekik.” Hungary2 Ww Book:Hajó a ködben Source: Hajó a ködben