“A csoda Kár volna magamat eladnom Célért, eszméért, okért, hitért. Hogy magyarázzam az eget másoknak. Eladni magamat semmiért. Te vén szilvafa, ugye, igazam van? Te tudod, te százesztendőt éltél!… S akkor sikított, elbőgte magát A kert mellett egy vén acéltehén. Nem is acél volt, hanem drágakő. Pálmaág-farkkal. Ott kinyúlt szegény. Tele gyerekekkel Kőrhinta forgott búgva, vidáman, Szarvai hegyén. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tűz, magam s a semmi. A tehén lángszőre szintén elszaladt, Aztán visszajött S a homlokomon kezdett énekelni. Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább A tehén. S tele gyerekekkel Kőrhinták forogtak vidáman Szarvai hegyén. Nem szúrt vele, csak fölemelte. Arrabökött, amerre elszaladtunk A föld, az ég, a tűz, a semmi s én S én szégyenverten lopózkodtam arra, Hogy embertszülő tüzet énekeljek Örökké, újra Jeges, havas Ismeretlen hegyek tetején.” 1924József AttilaA Csoda Author:József Attila
“És keressük az igazságot Lábunk elkophat hónaljig, Sej haj, fütyülve baktatunk, Igazságot keresünk, de Nem találunk még seholse. Nincsen batyunk, csak az agyunk, Betyárkodó Ábel vagyunk, Nem kérdik, hogy szívünk dög-é, Gondolatunk az ördögé, Lelkünket meg Isten fogja Sziklaszántó ostorosba. Hogyha tél van, hát didergünk S nem is tudjuk, hogy didergünk, Szemünk, fülünk lefagy együtt, Lázas szóval melengetjük, Nem hálunk soha árnyékban, Zsebünkben is csak szándék van, Magunk vagyunk: a kenyerünk, Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk, Ínség, asszony nem bir velünk, Északnak meg délnek megyünk, Koldusokkal parolázunk, Ott a tanyánk, ahol ázunk, Összenőtt már a két kezünk S nem könyörgünk, nem vétkezünk, Nagy éhünk van s nem éhezünk, Mindig korábban érkezünk, Szájunkra a jövő hágott, Kiáltunk emberebb világot, Szeretetet, szabadságot, Szél a lábunk, arcunk áldott, Nézünk minden követ, ágot, Ahol utat ki se vágott, Sej haj, dallal, jó vigasszal, Asztaltalan szómalaszttal Keressük az igazságot.” 1924József Attila Author:József Attila