Quotessence
Home / Authors / Jón Kalman Stefánsson Biography

Jón Kalman Stefánsson Biography

Author

Related Quotes

“على المرء أن ينفخ على الجمار بلا توقف ليبقى النار حية، مهما كان الاسم الذي نمنحها إياه: الحياة، الحب، المثل العليا؛ فقط جمار الرغبة هي التي لا يحتاج المرء أبدا إلى تأجيج نارها، الهواء هو وقودها، والهواء يكتنف الأرض.”

“أسوأ الأمور التي يمكن أن نسببها لشخص هي البكاء أمامه أو أمامها ،لهذا نحن نبكي وحدنا، نفضل أن نفعل ذلك في السر، كما لو أننا نشعر بالخزي ،في الوقت نفسه هناك على الأرجح أشياء أقل في هذا العامل أنقى من دموع ولدها الحزن، ولدتها اللوعة ، فالحضارة تقودنا في أغلب الأحيان تجاه مسارات غريبة .”

“ما يفترض أن يفعل المرء بالكلمات وسط عاصفة ثلجية على أي حال، وهو في مرج جبلي تنسفه الرياح، والاتجاهات كلها معدومة؟ وعندما يقول أنه متجمد وملتصق بالحصان، فهو يعني ما يقوله؛ حينها تكون الكلمات في منتهى الشفافية ولا تخفي أي معان، ولا ظلال، كما تميل الكلمات إلى أن تفعل.”

“في الصمت يدخر الذهب، ذاك الذي يبقى صامتا يلتزم بنفسه، يمكنه اكتشاف امور مختلفة، الصمت يتسرب تحت الجلد، يسكن القلب، يخدر القلق، يغمر الغرفة التي يشغلها المرء، يملأ البيت، وفي الخارج يهدر الزمن الحاضر، فهو عداء سريع، سيارة سباق، كلب يطارد ذيله ولا يمسكه ابدا. لكن الصمت، لسوء الحظ يخشى الناس، لايدوم طويلا في الحشود ، يهرب بسرعة.”

“تشمخ الجبال فوق الحياة والموت، وهذه البيوت المتلاصقة على اللسان الساحلي. نحن نعيش في قاع تجويف، يمر الصباح ،يتحول الى مساء، تغمره سكينة العتمة، تتوهج النجوم. نجوم تتألق الى الأبد فوقنا كما لو أن لديها رسالة عاجلة، إنما أي رسالة وممن؟ ماذا تريد منا، او لعل الأهم ربما ،ماذا نريد نحن منها؟”

“We never know which way life will go, don’t know who will live and who will die, don’t know whether the next greeting will be a kiss, bitter words, a hurtful gaze; someone doesn’t take care, forgets to look to the right and is dead, and then it’s too late to take back harsh words, too late to say sorry, too late to say what matters, and what we wanted to say but couldn’t due to annoyance, the weariness of everyday life, time constraints, you forgot to look to the right and I’ll never see you again and the words you spoke to me will reverberate within me all my days and nights, and the kiss you should have received dries on my lips, becomes a wound that rips open every time someone else kisses me.”

“ذات مرة كنا كلنا اطفالا، وكانت فصول الصيف أدفأ،عشت ذات مرة ، وأنت أحببتني ذات مرة. في يوم من الأيام. أهناك عبارة محزنة اكثر من هذه: مرة في يوم من الأيام ولكن ليس بعد ذلك. كنت طفلا في يوم من الايام، كانت أيامنا قصور حكايات خرافية في يوم من الايام ، ثم غرفت في حنايا غابة مظلمة وفقدت، سمحنا لذلك أن يحدث، ومازلنا نسمح له أن يحدث, نسمح للحياة أن تركد ، أن تغدو أصلب, فإلي أين تذهبين يا حياة،و أين انت يا رأفة؟”

“Egy megtépázott hajót rendbehozni nem nagy dolog, csak hozzáértő kezek kellenek hozzá, anyag és pénz, Tryggvi üzlete pedig mindennek a birtokában van, bár az ácsok keze nem az ő tulajdona, nem közvetlenül, de nem sok híja van, sőt, a különbség valószínűleg elenyésző. Nem, nem nagy dolog egy hajót rendbehozni, csak idő kell hozzá, bár alig több néhány hétnél, ebben az esetben két vagy három hét legfeljebb. Sajnos azonban egy zátonyra futott, megviselt embert talpra állítani már nem olyan egyszerű, ez ügyben a legjobb ezermesterek se tudnak sokat tenni, sőt egyáltalán semmit, itt már nem elég, ha van kéznél illatozó faanyag és remek csavarok, sőt, még a pénz sem használ, pedig az a világon a legelterjedtebb vallás. Ezért bátran kijelenthetjük, hogy Snorri most rosszabbul fest, mint a Szent Lujza.”

“Bella parola, "intenzione", e fa bene pronunciarla a voce alta mentre la terra sfreccia senza meta per tutto l'universo. È la parola più bella di una lingua, tranne forse "vieni". Intenzione, dice uno tra sé, vieni, ed è come se qualcuno ti lanciasse una corda. Mi aggrappo al suo capo immaginario e la terra continua a girare. Il cielo si fa scuro intorno a noi, è sera; s'illumina e poi diventa azzurro, è arrivato il giorno. Ma questo cielo, dimora di Dio e tetto sopra le nostre vite, non esiste da nessuna parte, se non nelle nostre teste. Il cielo è solo il termine con cui indichiamo una distanza incomprensibile.”

“A tiszteletes átvirrasztotta az éjszakát, amiben nincsen semmi rendkívüli, túl gyakran kerüli el az álom mostanában, és olyankor úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy mennyire fáradt, amint lehajtja a fejét és lehunyja a szemét, rögtön újra teljesen éber lesz. Ilyenkor aztán forgolódik, imákat darál, és régi rigmusokat, próbálja megnyugtatni a lelkét és magához csalogatni az álmot, de mindhiába: mindenki más alszik, ő pedig ébren van, megfosztva az álom kegyelmétől, megfosztva Isten jóságától, és joggal: a házban ténfereg, vagy a dolgozószobájában ül, és az olvasásban keres némi társaságot, vagy a levélírásban, fordításban, egy korty szeszben, és ezek az órák lehetnének akár kellemesek is, mégis, unalmas estéről estére, éjszakáról éjszakára, évről évre egyedül ülni, amíg az ember öregszik, és egyre közelebb sodródik a halálhoz. Ám amikor a fiú és a postás így váratlanul megjelentek, Kjartan megrettent a kopogásra; azt gondolta, valami gonosz lény jött, hogy elvigye, de aztán azt mondta magának, ne légy már ilyen gyerekes; ettől függetlenül azért vonakodva állt föl az íróasztal mellől, majd odament az ajtóhoz, kinyitotta, odakint pedig lám, két emver állt, és velük a posta a nagyvilágból, égi áldás, amiről azonban kiderült, hogy alig képes többre, mint hogy elterüljön a padlón, mint egy lusta eszű állat. Kjartan éktelenül káromkodna, ha merne, Isten azonban felette áll minden időjárásnak és minden embernek, mindent hall, és nem felejt, a végítélet napján pedig behajtja rajtunk minden egyes gondolatunkat és szavunkat, minden érintést, és minden eseményt. Néha kimerítő, vagy egyenesen lehangoló, hogy egy ilyen Isten áll felettünk; bizonyára rögtön lecseréljük majd, ha adódik valami alkalmasabb.”

“Pedig valószínű, hogy igazából soha másról nem kellene írnunk, csak erről: a bánatról, a fájó hiányról, a kiszolgáltatottságról és arról, ami néha két ember között történik, ami láthatatlan, mégis hatalmasabb a világbirodalmaknál, erősebb, mint bármely vallás, és gyönyörű, mint az égbolt; a könnyek áttetsző halairól és a szavakról, melyeket Istenhez suttogunk, vagy valakinek, aki nekünk a legfontosabb; a pillanatról, mikor egy nő magába enged, és a láthatár darabokra hullik. Soha másról nem kellene írnunk. Minden tanúsítványnak, minden jelentésnek, a világ minden üzenetének erről kéne szólnia: Ma szomorúság miatt nem tudok bemenni dolgozni. Tegnap megláttam egy szempárt, ezért ma nem tudok bemenni a munkahelyemre. Sajnos ma nincs módomban bemenni, mert a férjem meztelen és lélegzetelállítóan szép. Ma nem alkalmas, mert cserben hagott az élet. A mai találkozón nem tudok részt venni, mert itt odakint egy nő napozik, és a bőre szinte belülről izzik a naptól.”

“È un grande privilegio avere un obiettivo preciso. Molti attraversano la vita senza nemmeno percepir ne il senso. Avanzano bene o male arrancando, vivono da una coincidenza all'altra, un bacio qui, una lacrima là, qualche carezza, solitudine, tradimenti, ma non hanno mai la minima idea di un perché, di uno scopo, di una meta. Chi vive una vita senza obiettivi potrà sicuramente conoscere momenti di felicità, ma sono solo frutto del caso, sono fortuna, non un raccolto (...). "La tristezza degli angeli”

“A tenger iránti érdeklődését mindannyian megértjük, némelyeknek azonban nehezére esik felfogni, hogy az irodalomban mit talál olyan figyelemre méltónak. A sagák olvasása persze élvezetes, hiszen izlandiakról szólnak, néha érdekesek és elég izgalmasak is, hősök is vannak bennük, akikhez mérheti magát az ember, a népmeséket is lehet olvasgatni, a hétköznapi életről meg a bátor tettekről szóló könyveket is, sőt egy-két verset is akár, leginkább olyan költőktől, akik izlandiakról írnak, és tudnak valamit a szénabetakarításról és a jószággal való bánásról is; na de hogy egy hajóskapitány az irodalmat egy szintre emelje a hallal, hát kérem, miféle kapitány az?”